Mennyek és pokol

Tatiosz:

Mennyek és pokol

A mennyben csak gyönyör van, a po-

kolban csak siralom. De neked mind-

kettöből kijutott, hisz a földön élsz,

mennyek és pokol között. A sors kettős

játékot űz veled: ne varj tőle csak bol-

dogságot, a másik kezében balszerencsét

tartogat. A földi lét egyszere menny és

pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad

múlik, melyiket választod. Nyisd ki

szemed, tárd ki szíved: ami látható és

érezhető, a tied, ha észreveszed...

Abból végy, ami kéznél van, mert

bánat a szívnek távoli dolgok után vá-

gyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy,

hogy jutalmad méltó legyen az ember-

hez.

Voltaire:

A boldogságról

Ha a boldogság azonos vona az élet

egynémely örömével, akkor valóban

ismernénk a boldogságot. De ha csak a

csábító, kellemes, zsongító érzések

szakadatlan sorát csúfoljuk e néven,

akkor a boldogság nem e földgolyóra

termett, másutt keressétek!

Stendhal:

Szenvedélyek

Igyekszem kitépni lelkemből egy csomó

hamis szenvedélyt. Hamis szenvedélynek

azt nevezem, amelyik egy helyzetben

boldogságot ígér, de olyant, amelyet nem

lelünk meg, amikor elérjük.

Seneca:

A legfőbb jóról

Mi hat a jó? A tudás. És mi a rossz? A

tudatlanság. Aki tud, az az alkalomnak

megfelelöen elfogad vagy visszautasít

bármit. Nem retteg sem ettől, sem attól,

ha a lelke elég nagy, akkor Iegyőzhe-

tetlen...

Tudni valamit: művészet — az emberi

és az isteni világ megismerésenek

művészete. Ez a Iegfőbb jó. Ha birtok-

lod, az istenek társává emelkedsz... Az út

egyenes, hiszen a természet vezet az

istenség szintjére.

A pénz nem tesz egyenlővé Istennel:

Istennek nincs pénze. A bíborszegé!yű

tóga sem tesz Istenné: Isten meztelen. Li-

hegés a hírnévért és a magad mutoga-

tása is eltávolít tőle: az Istent senki sem

ismeri. Ha hordszéken cipelteted Iomha

tested, méginkabb istentelen Ieszel, mert

Isten úgy hatalmas, hogy nem kell neki

hordszék. De a szépség és az erő sem

tehet boldoggá, hiszen egyik sem állja ki

az idő próbáját.

Tudod-e, mi az, mi mindenek felett a

Iegnagyobb erő? A lélek: a hajlíthatat-

Ian, az alázatos és a nagy lélek. Minek

neveznéd, ha nem az emberben vendé-

geskedő istenségnek? Lelked éppúgy

kerülhetett volna egy római lovag tes-

tébe, mint egy libertinuséba, vagy egy

rabszolgáeba. Mert mit is jelent az, hogy

lovag, libertinus és rabszolga? Becs-

vágyból, méltatlan hencegésből született

elnevezések. A földről lehet !eginkabb

az égre emelkedni. Tudd ezt mindíg, és

,,formáld magad ekként Istenhez mel-

tónak.”

Márpedig Istenhez méltó sem arany,

sem ezüst nem tehet: aranyból, ezüstből

nem lehet Istent megalkotni.

Az elérhető boldogságról

Stendhal:

Az elérhető boldogságról

A boldogság, amire vagyunk: különféle

ellentétes adottságok egysége. Az egyén

számára: reménykedés félelem nélkül,

cse!ekvés nyugtalanság nélkül, dicsőség

rágalom nélkül, szerelem álhatatlanság

nélkül. A képzelet megszépíti azt, amit

birtoklunk, és eléri, bogy ne sajnáljuk azt,

amit elveszítettünk. Ime: a lehetetlen bol-

dogság. S mi éppen bogy erre vagyunk.

Az elérhetö boldogság az az állapot,

amelyben védve volnánk a nagy szenve-

désektől.

III. Frigyes:

Intelem

Tanulj meg panasz nélkül szenvedni: ez

az egyetlen, amire taníthatlak.

Anatole France:

A legnagyobb jótevönk

A boldog emberek nem sokat tudnak az

életről. A fájdalom az emberek nagy

nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a

költészetre, az erkölcsre tanitotta őket; ő

az, aki a hősiességet és könyörületes-

séget sugallta nekik; ő az, aki értéket

adott az életnek, amikor megengedte,

hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a

magasztos es jóságos fájdalorn, aki a

szerelembe beleoltotta a végtelenséget...

Nincs nagyobb a világon a fájda-

lomnál. De ha csakis a fájdalom létezne a

földön, nem tudnád megkülönböztetni

a boldogságtól, mint ahogy az éjszaká-

nak sem volna neve, ha sohasem kelne

fel a nap .

Seneca:

Labirintus

Miben tévednek hát az emberek, noha

mindannyian a boldog életre vágynak?

Abban, hogy a rávezető eszközöket

fogadják el helyette, s mialatt keresik,

menekülnek előle. Bár a boldog élet

lényege a szilárd biztonság és a bol-

dogságba vetett rendületlen bizalom,

mégis összegyüjtik az okot a nyugtalan-

kodásra. Az élet csapdákkal teli útján

nemcsak viszik ezt a poggyászt, hanem

magukkal vonszolják mindenüvé. Igy a

keresett céltól egyre csak távolodnak, s

minél több fáradságot fordítanak arra,

hogy elérjék, annál inkább hátrább

sodródnak tőle. Miként a labirintusban

rohanókkal történni szokott: éppen a

gyorsaság bonyolítja bele őket...

Tatiosz:

Tartalékok

Mindenböl kettőt tartsunk kéznél, ami az

élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer

annyit ér. Két mosolyunk, két kedves

szavunk legyen egy helyett; megkettőzött

szeretet, türelem, jóindulat az élet min-

dennapos kellékei. A jóból, a kellemesből

tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell

azt osztogatnunk. A természet bölcsen

gondolkodott az egyröl: meg egyet ren-

delt melléje, hogy törékenységétől meg-

óvja. A férfihez nőt, a nőhöz férfit. Az

emberhez embert. A szeretethez szere-

tetet.

Mindenből kettőnk legyen. Így ha

apadna a szeretet, fogyna a türelem,

csappanna a jóindulat, ott a tartalék a

kezünk ügyében. Tudjuk, bogy hol keres-

sük őket, és boldogságunk is megdup-

lázódik.

A boldogságról

Petrarca:

A boldogságról

Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Ezt mondta magáról a nagy

Pompeius is, mikor orgyilkosai karddal

támadtak rá. Pedig valljuk meg, soha

nem volt boldog, még akkor sem,

amikor a legboldogabbnak tünt, amikor

élete ragyogó fényben pompázott.

Öröm: Boldog vagyok.

Ész: Boldog vagy, miközben úgy

élsz, mint az otthontalan vándor, a kü-

lönös távfutó. A rögös utat végigjárva

valóban az lehetnél, ha közben ezer

veszély nem térítene el utadról...

Öröm: Lelkem azt súgja: én mégis

boldog vagyok.

Ész: Jól tudom, miféle boldogságról

beszélsz, de csak ámítod magad. Miként

a költő írja: a boldogság — nyomorúság.

Azt mondod, lelkedben érzed a káp-

rázatot, de ez meg nem igazi boldogság,

a neve is mutatja: képzelet, fantázia, de

út lehet az igazi boldogság felé. Nem

titkolom csodálkozásomat, amikor a

boldogság igézetében ringatod magad.

Az emberek sok dologban bölcsen lát-

nak, de ha boldogságról esik szó, sze-

müket fátyol fedi. Vélt boldogság az

övéké, mert azt hiszik, hogy dolgok em-

bert boldoggá tehetnek. Nem akarnak

tudni róla, hogy amijük van, az ingatag

és múlékony. De vannak mások, akiknek

az erény jelenti a boldogságot. Magam

sem tagadom, hogy ők közelebb állnak

hozzá, de életük örökös harc: az erény és

a kisértések harca. Sajnálom öket, mert

tévelyegnek, hisz biztonság nélkül nincs

boldogság.

Öröm: Én mégis úgy látom, hogy

boldog vagyok.

Ész: Már válaszoltál is magadnak.

Ha a tévedés boldoggá tenne, kevés

ember volna boldogtalan. A tévedés szül-

te öröm hamis és kurta. Csak az igazság

szilárd. A tévedés: füst es árnyék, mely

kezedből elillan. De eljön majd a kor,

mely az árnyakat elhajtja, s a leplet

lerántja a hamis örömökről, véget vet az

ábrándoknak, es megmutatja a boldog-

ság valódi értékét...

Buddha

Tanitása a boldogságról

— Így érvel az ostoba: ez a föld az

enyém, ezek itt az én gyermekeim. Ime

minden együtt van, hogy teljes legyen a

boldogságom — mondta Buddha a tanít-

ványainak.

Hallgatói megkerdezték:

— Miért ostoba az efféle gondolko

dás?

— Mert aki ezt mondja, az azt sem

érti, hogy még ő maga sem a saját tu-

lajdona. Valójában semmit sem birtok-

lunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen

a dolgokat továbbadni, azt a dolgok

birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy

tartsd a kezedben, mintha vizet mar-

kolnál. Ha a tenyeredbe zárod, össze-

nyomod; ha magadhoz láncolod, a lé-

nyegétől fosztod meg. Tartsd szabadon,

es örökre a tied marad. Ez az igazi bol-

dogság!

Hamvas Béla

Ünnep és közösség

Mintegy száz evvel ezelőtt néhány költő

és gondolkodó elkezdte hirdetni, bogy a

lét szenvedés. A tanítás régi volt és meg-

lepő. Az elsők, akik erről beszéltek:

Byron, Leconte de Lisle, Schopenhauer,

Poe, Kierkegaard, Baudelaire azt mond-

ták, amit az őskínaiak, a hinduk, egyip-

tomiak, görögök, őskeresztények. A

tanítás hamar terjedt, és az életöröm-

felfogást rongyokra tépte. Ma már na-

gyobbára mindenki tudja, hogy semmi

okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes

és vidám voltában hinni.

A dolog nem azon múlik, hogy ar-

cunk megráncosodik, mint ötezer éve

a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság

használt el bennünket; szemünk megtö-

rik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik,

elkezdünk unatkozni, magunkra mara-

dunk és meghalunk, mint a görögok, hin-

duk, régi keresztények.

Az öregasszony csontos, bütykos,

aszott, száraz, remegő keze nem azért

ilyen, mert sokat dolgozott. A kéz az öröm

után nyült. Arc sosem tud ilyen megren-

ditóen és megsemmisítően őszinte lenni.

A kéz l áttán a világ legoptimistább l énye

is megszeppen. Végül mindnyájunk keze

ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanács-

talan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az

egyetlen, amit az ember tehet, mint Dosz-

tojevszkij, leborul előtte es nyög: nem

előtte, hanem az egész emberiség szen-

vedése előtt!

Amikor mintegy száz évvel ezelőtt

újra észrevették, bogy az élet szenvedés,

semmi egyebet nem vettek észre, mint az

öregasszony kezét. S a helyzet azóta csak

annyiban változott, bogy az emberiség

egy része kitart az optimizmus mellett.

Mindenekfölött ragaszkodik annak l át-

szatához, hogy az élet öröm...

A legenda beszéli, hogy nagy bölcs

addig imádkozott, amíg elérte, amit

kívánt: a mennyországba léphetett az

üdvözültek közé. Teijes napot tölthettek

itt a boldogok között, napkeltétől nap-

nyugtáig élhettek ellziumi életet. Az első

bölcs az élményt nem bírta el, és be-

lehalt; a második elméjében megza-

varodott; a harmadik az élményt magába

zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett

boldogságot magának tartotta meg. Csak

a negyedik bölcs távozott egészségesen

és épen, mert a látottakat arra használta

fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.

A szenvedés köréből mindenki sza-

badon kiléphet, ahogy tud, és a boldog-

ságot elérheti. De azoknak, akik az

üdvözültek világát megismerik, negyed-

része a nagy élményt nem tudja elviselni,

és belepusztul. Mindennap látni olyan

embert, aki a mennyország kapujában

összeesett és meghalt. A másik negyed-

rész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus

bolondot is látni eleget. A harmadik ne-

gyedrész a boldogságot magába zárja és

önmagának tartja meg, és nem ad belőle

másnak...

A boldogságot csak a negyedik bölcs

bjrta el. Mert a gazdagságot, örömet,

tehetseget meg szabad szerezni, de jaj

annak, aki hozzá nem elég erős. Egy-

része belehal, egyrésze eszét veszti,

egyrésze a kincset magába ássa, és sen-

kinek sem ad belőle. Az ellziumi kertek

fénye benne sötétséggé változik. A

boldogságot csak az birja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki

másnak is ad belőle...

Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz,

amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a

tied. Szabad vagy a kövektől az éterig.

Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja,

de jaj neked, ha magadnak tartod. Ami-

ből másnak nem adsz, legyen az arany,

iszappá válik; legyen szent fény, átokká

válik; legyen gyönyör, halállá válik...

Test, lélek, értelem

Marcus Aurelius:

Test, lélek, értelem

Az emberek alig tudják, mit jelentenek

ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test

érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik.

De a jó embernek van meg néhány

roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az

illendő alázat, a derű és az igazságos

cselekedet.

Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell,

gondolkodik, ha értelmét teszi próbára

az élet, de bölcs megnyugvással fogadja,

ami a sors rendeléséből neki jutott.

Semmi nem nyugtalanítja, beszédében

igazmondó, cselekedeteiben igazságos.

Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen

él, nem neheztel senkire, és nem tér le

arról az ösvényről, amely az élet céljához,

az igazi boldogsághoz vezet...

Mint ahogy az orvosok kéznél tartják

a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te

is mindig tartsd kezed ügyében isteni és

emberi tulajdonsagaidat. Mindenben —

még a legcsekélyebb dologban is — úgy

járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcso-

latban áll egyrnással. Mert semmi emberi

dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hi-

vatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg-

fordítva is...

Szeretnéd megtalálni a boldogságot?

Ha követed a józan ész szabályait, ha

buzgón, határozottan, békés lélekkel azt

teszed, amit a pillanat kíván, ha sem

jobbra, sem balra nem téved el tekin-

teted, ha nem nézel maszkok után, és

cselekedeteid összhangban állnak a ter-

mészettel, ha minden szavad a hősi idő-

ket felidézö igazság jegyében születik, ha

semmit sem vársz, és semmitől nem re-

megsz, ha megörzöd lelked és szellemed

tisztaságát— akkor biztos lehetsz benne,

megtalálod, amire annyira áhítottál: a

boldogságot. Ebben senki meg nem aka-

dályozhat.

Gracián:

Arról, aki nem remél és

nem vágyakozik...

Legyen kivánnivalód. Enélkül boldog-

ságodban is szerencsétlen leszel. A test

lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent

megkapnál, kiábrándulnál a már meg-

szerzettböl, és még többre áhítanál. Mert

kell a léleknek, akár az értelemnek, egy

kis megszereznivaló, ami élteti a vágyat

és a reményt. A boldogság csömöre ha-

lálos.

Az igazi boldogság éltet és reméltet.

Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a

boldogság ígérete is. Aki már nem remél,

aki már nem kíván, annak félnivalója is

akad. Boldogtalan boldogság az övé.

Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a

félelem.

Tatiosz:

Szókratész boldogsága

Szókratész, a görög bölcs magas erkölcsi

elveket hirdetett, és azok szerint élt

mindhalálig, szerényen és igénytelenül.

Még cipőt sem hordott, mezítlen lábak-

kal rótta Athén utcáit. Naponta betért a

Plákára, hogy gyönyörködjék a sok szí-

nes áruban.

Alkibiádész megkérdezte egyszer,

bogy minek teszi ezt. Szókratész Igy vá

laszolt:

— Azért járok a Plákára, hogy meg-

nézzem mindazt, ami nélkül tökéletesen

boldog vagyok. Birtoklás, szerzés, hírnév

és dicsőség, amire vágytok — ezért nem

találjátok meg a boldogságot. A boldog-

ság nem azt jelenti, bogy valamit meg-

szerezzünk hanem azt, bogy tudjuk,

mire nincs szükségünk.

Seneca:

Az erény boldogsága

Epikurosz azt tanítja: az erényes ember

boldog, mert a boldogságát az erényből

fakadó gyönyörteljes érzés teremti. Meg

azt is állítja: nincs boldogság gyönyör

nélkül. Utána pedig: az erény boldogít,

de nem tesz teljesen boldoggá.

Hogyan lehetséges ez? Én még nem

jöttem rá. Hisz a boldog életnek min-

dene megvan, ami a boldogsághoz kell;

vagyis a boldog élet egyszerre boldog és

a legboldogabb....

Ha megnevezel valakit, aki másoknál

boldogabb, akkor meg tudsz nevezni a

boldogabbnál még boldogabbat. De a

legfőbb jónál jobbat nem ismerek, fölötte

nincs már több l épcsőfok.

A boldog ember — az erény embere,

és higgy Epikurosznak: aki erényes, az

valóban boldog. Az erény nem fokozható,

nincs jó erény és jobb erény. Egyetlen

erény van: az erény. Erényed feljogosít:

élj boldogul!...

A boldogság hiedelem kérdése

Erasmus:

A boldogság

hiedelem kérdése

Tévedni nagy szerencsétlenség! — mon-

dogatjak. Dehogyis! Nem tévedni az igazi

szerencsétlenség. Vannak, akik azt állít-

ják, hogy a boldogság a tényektől függ.

De tévednek: attól függ, hogyan fogjuk

fel a tényeket. Mert az emberi élet oly

bonyolult és annyira homályos, hogy

tisztán szinte semmit sem látni. (Igy tarják

az ,,akadémikusok” is, a legkevésbé rá-

tarti bölcsek.) Végtére is úgy áll a dolog,

hogy az embert oly fából faragták, hogy

a látszat, a hamis jobban megragadja,

mint az igaz valóság.

Ha erre nézve bizonyítékot óhajtasz,

térj be egy templomba, mikor prédikál-

nak. Ha komoly a téma, a nyáj unat-

kozik, egyesek ásítoznak, mások meg

szunyókálnak is. Ha a szájaló (nyelvbot-

las volt csak, szavalót akartam mondani)

vénasszonyos mesébe kezd, az alvók

fölébrednek, es áhítattal hallgatják a

pásztor történetét. Innen ered, ha egy

szent alakját költői módon festik le,

vagyis körülötte több a mese, azt buz-

gobban tisztelik. Igy volt ez Szent

Györggyel, Szent Kristóffal, Szent

Borbálával — Szent Péter, Szent Pál és

Krisztus kárára.

Olcsón hozzájuthatunk a boldogság-

hoz. Hiedelmeket könnyen magáévá tesz

az ember. Olykor ezek adják az élet

legfőbb örömeit...

Mondjuk, valaki büdös sózott halat

eszik, míg mások meg a szagát sem áll-

ják, a halevőnek a bűz mégis ambróziá-

nak tűnik. Mi,hiányozhat neki hát a bol-

dogsághoz? És ha valakinek ritka rút

a felesége, de az ő szemében versenyre

kel a milói Vénusszal is, vajon neki mi

más jelentené a boldogságot?...

Nincs különbség balgák es bölcsek

között, vagy ha van, az a balgákat di-

cséri. Először is, mert a boldogság na-

gyon kevésbe kerül nekik: egy parányi

képzelőeröbe; másodszor pedig: gyönyö-

rüségüket számtalan emberrel képesek

megosztani.

Hamvas Béla:

A zöld filozófiája

Az emberi világ nagy szava: a szeretet...

Másik nagy szava: a boldogság. A bol-

dogság sohasem közös...

Mindenki a maga számára boldog,

ahogy mindenki a más számára szeret.

Ezért a boldogsággal a magány jár

együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A

magányos ember nem tudja, mit jelent

szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem

akar együtt élni. Eletének értéke: a bol-

dogság.

Persze a világ nem csak ezt a két

szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság

mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a

Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele

van nagy szavakkal, ahogy tele van

lelkekkel, és minden léleknek megvan a

maga nagy szava.

Az Első Lélek az érzésfölötti érzés-

ben él, abban az örömben és gyönyörű-

ségben, amely a legelső, s amely mé-

lyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a

szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a

szépség, a hatalom, mélyebb, mint a

béke — olyan mélyen van, hogy oda

könny nem ér le soha: a Boldogság ez,

amelyből az istenek születtek.

Elég, ha egy ember Beethoven IX.

szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-

ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az

ember arra gondol, bogy miképpen

rohannak ma a tőzsdére, színházba, köny-

vekért, mulatságba, sportba egyetlen

csöpp örömért. Elég, ha az ember el-

gondolja, hogy miképpen házasodnak,

szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,

játszanak egy percnyi boldogságért. A

modern ember törekvése: öröm és bol-

dogság.

Schopenhauer:

Tanács

Hogy ne legyen nagyon boldogtalan az

ember, a legbiztosabb szer, ha nem kí-

vánja, bogy nagyon boldog legyen.

Montesquieu:

A boldogság embere

Rendszerint a vágyainkat követjük:

hegynek fel, völgybe le, ahová a szél

sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük

magunkat, miként a faág, amely (úszik

az árral. Hol szelíden, hol vadul — mindig

a viz természete szerint. Két nézet kö-

zött lebegünk: mindennap új szeszély!

Semmit sem akarunk szabadon, semmit

teljességgel, semmit állhatatosan. És ezt

nevezzük boldogságnak!.

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az

konnyű dolog volna; ámde boldogabbak

akarunk lenni a többieknél, s ez bizony

csaknem mindig nehéz, mert a többieket

boldogabbnak véljük annál, amilyenek

valójában.

A boldogságról

Augustinus:

A boldogságról

Nem a boldog életre kívánkozik-e min-

den ember? Hol ismerték meg, hogy

ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol

látták, hogy ennyire szeretik?

Mindenki birtokoija a boldogságot,

ám senki sem tudja, hogyan és meny-

nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy

érzi, boldog — és ő valóban boldog.

Másvalaki a boldogság reményében, vá-

gyakozásában érzi ugyanezt — ő más-

képpen boldog, meg várakozik, és e

várakozás több boldogságot hoz szá-

mára, mint amaz embernek, ki nem is

reményli ezt a távoli, talán soha be nem

köszöntő eszményi pillanatot...

Ki a boldog valójában? Talán nem

ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-

lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a

lelkünkben. Ime a neve: boldogság. De

mit jelent e szó neked s nekem? Nem a

szó csengesében találjuk-e meg örömün-

ket? Hisz jelentése ott van az emléke-

inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-

mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-

ne közös nyelv, amelyen megkérdez-

hetnénk a világ összes emberétől, hogy

akarnak-e boldogok lenni, ők minden

habozás nélkül - hála emlékeiknek -

igennel válaszolnának...

Hallom balgaságom zümmogését,

mely tétovázni, habozni késztet. És em-

lékeimből előcsalogatok egy képet, a

boldogságét, és mondom:

— Ne hallgass a hangra, mely a föld-

re ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész-

szenek.

Magamból indult e háborgás magam

ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan

lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-

tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-

nának rólam abroncsaim. Befelé mon-

dogattam:

— Közel állok a célhoz: a boldogság-

hoz — és bilincseim kioldódtak.

Tatiosz:

Boldogtalan boldogok

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,

emlékezeted roppant nagy csarnokában.

Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.

Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-

len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet

elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már

nem a miénk...

Az emberek bebarangoiják a világot,

megcsodálják a hegyek égre meredő

csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,

a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-

án végtelenjét és a csillagok semmibe

tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-

tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-

keire ügyet sem vet, és boldog ezek

szerint csak az lehet, aki emlékezni

képes.

Seneca:

A boldogságról

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek

örüljön, aki boldogságát nem tette má-

soktól függővé, aki nem nyugtalankodik,

aki bizik önmagában...

Hát tanulj meg örülni! De ne hidd,

hogy a reményeket s a legédesebb mu-

latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel

megfosztalak az élet kínálta gyonyö-

rűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,

hogy sose légy szűkében a vidámságnak,

hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott

terem, tebenned lakik. Más vigassagok

nem töltik el a szívet valódi örömmel,

csak homlokod ráncát simítják ki futó pil-

lanatokra...

Hidd el, az igazi boldogság komoly

dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki

képes derüs arccal — ahogy mostani

aranyifjaink mondják — ,,feldobottan”

megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-

ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és

elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen

gondolkozik, boldog, de nem igazán.

Neked másmilyen boldogságot kivánok:

olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer

megtaláltad a forrását.

Ami könnyen elérhető, az a felszí-

nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,

és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-

kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-

nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az

a felszinröl nem látható, és bensődben

derül.

Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra

vesd tekinteted: örülj a magadénak.

Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-

szebb részét. Még ez alkalmi testet, a

köntöst — bár nélküle semmi nem tör-

ténhetne meg — csupán szükségesnek,

mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket

táplál, illanó örömöket, melyek könnyen

átcsaphatnak szomorúságba, emésztő

bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-

dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám

megfékezni nehéz azt, mit korábban

jonak hittél. Az igazi jóra kockázat né!kül

vágyódhatsz.

Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha

szándékaid becsületesek, cselekedeteid

helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,

és megtagadod a véletlen ajándékait —

akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,

azon az úton, amit életnek nevezünk...

Kevesen járják az utat az út termé-

szete szerint. Inkább a saját természe-

tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával

tovaúszó holmik sodródnak egyik partról

a másikra...

,,Rosszul él, aki mindig csak élni

kezd” — mondja Epikurosz.

,,Miért?” — kérded joggal.

Mert senki sem gondolkodik akkor,

amikor éppen csak belefog az életbe.

Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!