2011. augusztus 23., kedd

A boldogságról

Augustinus:
A boldogságról

Nem a boldog életre kívánkozik-e min-
den ember? Hol ismerték meg, hogy
ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol
látták, hogy ennyire szeretik?
Mindenki birtokoija a boldogságot,
ám senki sem tudja, hogyan és meny-
nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy
érzi, boldog — és ő valóban boldog.
Másvalaki a boldogság reményében, vá-
gyakozásában érzi ugyanezt — ő más-
képpen boldog, meg várakozik, és e
várakozás több boldogságot hoz szá-
mára, mint amaz embernek, ki nem is
reményli ezt a távoli, talán soha be nem
köszöntő eszményi pillanatot...
Ki a boldog valójában? Talán nem
ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-
lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a
lelkünkben. Ime a neve: boldogság. De
mit jelent e szó neked s nekem? Nem a
szó csengesében találjuk-e meg örömün-
ket? Hisz jelentése ott van az emléke-
inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-
mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-
ne közös nyelv, amelyen megkérdez-
hetnénk a világ összes emberétől, hogy
akarnak-e boldogok lenni, ők minden
habozás nélkül - hála emlékeiknek -
igennel válaszolnának...

Hallom balgaságom zümmogését,
mely tétovázni, habozni késztet. És em-
lékeimből előcsalogatok egy képet, a
boldogságét, és mondom:
— Ne hallgass a hangra, mely a föld-
re ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész-
szenek.
Magamból indult e háborgás magam
ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan
lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-
tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-
nának rólam abroncsaim. Befelé mon-
dogattam:
— Közel állok a célhoz: a boldogság-
hoz — és bilincseim kioldódtak.


Tatiosz:
Boldogtalan boldogok

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-
len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet
elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már
nem a miénk...
Az emberek bebarangoiják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.


Seneca:
A boldogságról

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek
örüljön, aki boldogságát nem tette má-
soktól függővé, aki nem nyugtalankodik,
aki bizik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd,
hogy a reményeket s a legédesebb mu-
latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel
megfosztalak az élet kínálta gyonyö-
rűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,
hogy sose légy szűkében a vidámságnak,
hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott
terem, tebenned lakik. Más vigassagok
nem töltik el a szívet valódi örömmel,
csak homlokod ráncát simítják ki futó pil-
lanatokra...
Hidd el, az igazi boldogság komoly
dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki
képes derüs arccal — ahogy mostani
aranyifjaink mondják — ,,feldobottan”
megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-
ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és
elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen
gondolkozik, boldog, de nem igazán.
Neked másmilyen boldogságot kivánok:
olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer
megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszí-
nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,
és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-
kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-
nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az
a felszinröl nem látható, és bensődben
derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra
vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-
szebb részét. Még ez alkalmi testet, a
köntöst — bár nélküle semmi nem tör-
ténhetne meg — csupán szükségesnek,
mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket
táplál, illanó örömöket, melyek könnyen
átcsaphatnak szomorúságba, emésztő
bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-
dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám
megfékezni nehéz azt, mit korábban
jonak hittél. Az igazi jóra kockázat né!kül
vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha
szándékaid becsületesek, cselekedeteid
helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,
és megtagadod a véletlen ajándékait —
akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,
azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út termé-
szete szerint. Inkább a saját természe-
tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával
tovaúszó holmik sodródnak egyik partról
a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni
kezd” — mondja Epikurosz.
,,Miért?” — kérded joggal.
Mert senki sem gondolkodik akkor,
amikor éppen csak belefog az életbe.
Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!


Nincsenek megjegyzések:

My Banners

Topplista

blog Katt a képre ha tetszett és kérlek szavazz a blogra . Köszönöm!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...