2012. július 10., kedd

Radnóti Miklós: Naptár



Radnóti Miklós: Naptár

Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelyek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.

Augusztus

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

Juhász Gyula: Augusztus - Áprily Lajos: Júniusi éjszakák




Juhász Gyula: Augusztus


Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek,dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma !

Az éj szerelme szerte árad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.

S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!


Áprily Lajos: Júniusi éjszakák


Az égalj mindenütt viharsarok,
magas pusztákra fellegcsorda vágtat,
szívrezzentő, komor zivatarok
villámmal cifrázzák az éjszakákat.

Hallgatom a hatalmas égi szót :
most ott dördül Visegrád orma táján.
Ilyen kirobbanó fortissimót
a nagy Süket sem vert ki zongoráján.

Ó, lesznek még vihartermő nyarak,
fölöttem villámok vágnak keresztül,
zengő mennydörgések szólítanak,
s elcsöndesült szívem egyet se rezdül.

Radnóti Miklós: Július




Radnóti Miklós: Július


Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen

ma délelőtt még s most beborult.Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll

a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.

Két ing repül el róla, két madár,
utána kap a szolga kerítés
és csúnya szájjal szitkot kiabál.

Mindent elhord a szél s a kert haját
hosszú ujjakkal, hosszan húzza ki
és a hasaló kerten úgy fut át,

hogy villámlik sarkának friss nyomán
s a vastaglábú dörgés léptitől
kék foltokat mutogat a homály.

Sűrű szagok csúszkálnak szét elébb,
a felhő később érkezik, köszön
s a száját nagyratátó kertbe lép.

Körültekint ott, pislant komolyan,
villogó zápor zuhan belőle
és mint hulló szög, a csöppje olyan.

/Elállt az eső s a szűk csatornán
víz zúg.Visszatér és hajladozva
jár a gyönge fény a fa ormán./

Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel




Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel


Kékül az ég,az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol,vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.

Az ember ébred- a láng sustorog -
fájdalmasan liheg,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.

És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.

Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.

Dsida Jenő: Július - Csuka Zoltán: Június



Dsida Jenő: Július


Itt künn járok a földeken,
kedves.
A kalászok már megbókolnak előttem:
olyan hatalmas vagyok, olyan
bronzarany félisten, mikor rádgondolok.
Egyébként pedig költő, sétáló ember,
akire fény hull és sárgaméz-mosolygás.
Tehénkék.
Pásztorok.

Nyári máglya.Búzamező.
Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét.
Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös
nászindulóját!

Csuka Zoltán: Június


Édesen csurran a nyár a tájon,
mint cukordinnye, mézes a fény,
semmi se moccan, most nincs, ami fájjon,
duzzad az élet a föld kebelén.

Lány megy az úton, a válla kigyúllad,
pattan a lángja, s a rét peremén,
míg kaszája a rendbe fullad,
lobbanó szemmel áll s ég a legény.

Mintha az élet most újra születne,
s percnyi se lenne mögötte a múlt,
s szállva is állna, keringve örökre
csillag, mely égve az égbe kihullt.

Stefan George: Júliusi bánat



Stefan George: Júliusi bánat


Virágos nyár, még gazdag az illatod:
fanyar vetés-szag kél, s te, piciny szulák,
a száraz karfán te nyúlsz itt utánam,
nem kell többé szezám és büszke kert.

Felejtett álom ébredez: a gyerek
a búzaföldek szűz rögein pihen,
körötte munka, meztelen aratók és
apadt korsó és tündöklő kasza.

Álmos darázsraj dongta a tél dalát
s az ő kipirult homlokára a
kalászok gyöngye árny-rácsán keresztül
nagy vércsöppekben hullott a pipacs.

Ami enyém volt, sohase múlik el.
Szomjan, mint akkor, fekszem, a szomjú mezőn,
s ajkam bágyadtan suttogja, de fáraszt
a sok virág,a sok-sok szép virág.

/Ford.:Szabó Lőrinc/

Borisz Paszternak: Július




Borisz Paszternak: Július


Kisértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.

Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.

Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.

Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,

a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!

/Ford.: Illyés Gyula/

Garai Gábor: Június




Garai Gábor: Június


Tudom, meghalnék idegenben:
ott még a fák sem ilyenek:
nem virít bodza a berekben,
akácok könnye sem pereg:

nem részegít a széna-illat,
nem villámfénnyel jön a nyár:
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédül az égtől a táj...

Meghalok itt is:- a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld, szinte tombol,
s a kőnek is illata van:

hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha virágot nemzene,
s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.

Robert Burns: Az árpaföldön



Robert Burns: Az árpaföldön


Augusztus első éjjelén
- az árpa sárga volt már -
szép Annimhoz lopóztam én
tündöklő teliholdnál.
Gyorsan röpült az éjszaka,
és hajnal közeledtén
rávettem, kísérjen haza
az árpaföldi mesgyén.

Kék volt az ég, a hold sütött,
a szellő is pihent, s én
gyöngéden lefektettem őt
az árpaföldi mesgyén.
Tudtam, hogy őszintén szeret,
mint én őt, s megkeresvén
ajkát, csók csókot követett
az árpaföldi mesgyén.

Átöleltem, s megállni tűnt
szívverése: szeretném
megáldani boldog helyünk
az árpaföldi mesgyén!
Holdról, csillagokról soha
nem hullt a földre szebb fény!
Két szív áld, boldog éjszaka
az árpaföldi mesgyén.

Nem egyszer felhangolt a sör
s a cimborák körültem,
pénzhez jutni, az is gyönyör,
eszméknek is örültem.
De hogyha mindazt, ami kéj,
akár meghétszerezhetném,
nem ér föl véled, boldog éj
az árpaföldi mesgyén.

Zabföld és árpaföld,
sárguló árpatábla,
ma is emlékszem Annira
s a boldog éjszakára.

/Ford.: Kálnoky László/

Páll Lajos: Július



Páll Lajos: Július


Lézeng a nyár, álmodozik,
s a patak víze megszökik,
fehér lángba fagy az akác,
meg nem rezdül napokig.
Zsong a kékség, felhő gyűlne,
de szétoszlik, néhány foszlány
- csakhogy legyen lobogónk is -
fönnakadt Firtos tornácán.
És a kert, a varázsszőnyeg
úszik, lebeg, pillangók közt
most illan el az öröklét.
S mint aki már békét kötött,
lézeng a nyár, álmodozik,
feszült blúza szertepattan,
egy villanás, s feleletül
tollu szállong a magasban!

Dsida Jenő: Június



Dsida Jenő: Június


Kis szekrényemen sorakoznak,
és seregszemlét tartok én:
Lázmérő, jódos géztekercsek,
kininporok és digalén.

Nyitott ablakon június száll,
madár csiripel, csacsog egyre,
s a betáncoló napsugár
aranyport szór az üvegekre.

A régi tüzes kacagások -
a nyarak hite, jaj, mivé lett?
De ott künn azért harsány e dal,
és kicsordul a győztes élet.

Júniusok szent hevülése
a kórházig is fel-felárad,
de mit akar itt, menjen innen,
mikor itt minden olyan fáradt.

My Banners

Topplista

blog Katt a képre ha tetszett és kérlek szavazz a blogra . Köszönöm!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...