Az elérhető boldogságról

Stendhal:

Az elérhető boldogságról

A boldogság, amire vagyunk: különféle

ellentétes adottságok egysége. Az egyén

számára: reménykedés félelem nélkül,

cse!ekvés nyugtalanság nélkül, dicsőség

rágalom nélkül, szerelem álhatatlanság

nélkül. A képzelet megszépíti azt, amit

birtoklunk, és eléri, bogy ne sajnáljuk azt,

amit elveszítettünk. Ime: a lehetetlen bol-

dogság. S mi éppen bogy erre vagyunk.

Az elérhetö boldogság az az állapot,

amelyben védve volnánk a nagy szenve-

désektől.

III. Frigyes:

Intelem

Tanulj meg panasz nélkül szenvedni: ez

az egyetlen, amire taníthatlak.

Anatole France:

A legnagyobb jótevönk

A boldog emberek nem sokat tudnak az

életről. A fájdalom az emberek nagy

nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a

költészetre, az erkölcsre tanitotta őket; ő

az, aki a hősiességet és könyörületes-

séget sugallta nekik; ő az, aki értéket

adott az életnek, amikor megengedte,

hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a

magasztos es jóságos fájdalorn, aki a

szerelembe beleoltotta a végtelenséget...

Nincs nagyobb a világon a fájda-

lomnál. De ha csakis a fájdalom létezne a

földön, nem tudnád megkülönböztetni

a boldogságtól, mint ahogy az éjszaká-

nak sem volna neve, ha sohasem kelne

fel a nap .

Seneca:

Labirintus

Miben tévednek hát az emberek, noha

mindannyian a boldog életre vágynak?

Abban, hogy a rávezető eszközöket

fogadják el helyette, s mialatt keresik,

menekülnek előle. Bár a boldog élet

lényege a szilárd biztonság és a bol-

dogságba vetett rendületlen bizalom,

mégis összegyüjtik az okot a nyugtalan-

kodásra. Az élet csapdákkal teli útján

nemcsak viszik ezt a poggyászt, hanem

magukkal vonszolják mindenüvé. Igy a

keresett céltól egyre csak távolodnak, s

minél több fáradságot fordítanak arra,

hogy elérjék, annál inkább hátrább

sodródnak tőle. Miként a labirintusban

rohanókkal történni szokott: éppen a

gyorsaság bonyolítja bele őket...

Tatiosz:

Tartalékok

Mindenböl kettőt tartsunk kéznél, ami az

élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer

annyit ér. Két mosolyunk, két kedves

szavunk legyen egy helyett; megkettőzött

szeretet, türelem, jóindulat az élet min-

dennapos kellékei. A jóból, a kellemesből

tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell

azt osztogatnunk. A természet bölcsen

gondolkodott az egyröl: meg egyet ren-

delt melléje, hogy törékenységétől meg-

óvja. A férfihez nőt, a nőhöz férfit. Az

emberhez embert. A szeretethez szere-

tetet.

Mindenből kettőnk legyen. Így ha

apadna a szeretet, fogyna a türelem,

csappanna a jóindulat, ott a tartalék a

kezünk ügyében. Tudjuk, bogy hol keres-

sük őket, és boldogságunk is megdup-

lázódik.