Paulo Coelho idézetek

Higgy a szívednek  , de ne felejtsd el,   senki nem menekülhet semmi olyasminek a következményei elől, ami ezen a földön történik.

Bizonyos dolgokat nem kérdezhet meg az ember, hogy ne meneküljön el a saját sorsa elől.

A mágiában - és az életben - csak a jelen pillanat létezik, a MOST. Az időt nem úgy mérik, ahogy két pont közötti távolságot. Az "idő" nem múlik.

Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság.

Ma sokkal csöndesebben szeretem, de ugyanúgy képtelen vagyok másra gondolni.

A férfi szereti a nőt. A férfi elveszíti a nőt. A férfi visszaszerzi a nőt. A filmek kilencven százaléka ezt a sémát variálja. Annak a filmnek, amelyik nem követi ezt a szabályt, rengeteg erőszakkal vagy speciális effektekkel kell megnyernie a közönséget. Az ezerszer kipróbált recept mindig beválik: nem érdemes kockáztatni.

A szerelem olyasvalami, ami egy darabig növekszik, azután amikor elér egy bizonyos méretet, onnantól kezdve már csak életben kell tartani valahogy, mint egy növényt, időnként meg kell locsolni, és le kell vagdosni róla az elszáradt leveleket.  Ezt a "szerelmet" le lehet fordítani mosolyra, olyan szavakra, mint "szeretlek".

Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni.   De bárhogy küzdök ellene, mindig   győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem".

Képzeletbeli világomban  még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat.

Állandóan csak rágondolt, együttlétük minden percére emlékezett, ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait, keresett valamit, amibe belekapaszkodhat, bármit, ami reményt adhat, hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak.

Azt hiszem, hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből, és ezt a kis időt arra áldozza, hogy egy ágy mellett üldögéljen, és egy alvó férfit bámuljon, az bizony szerelem.

Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"

A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia.   Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

Mindig egyszerre kerestem a kalandot és a biztonságot, pedig tudtam, hogy ez a két dolog nem nagyon egyeztethető össze.  Könnyedén beleszerettem más nőkbe, csak azért, mert a csábítás a legizgalmasabb játék a világon.

Paulo Coelho

Az igazi szerelem megengedi, hogy mindkét fél a saját útját járja – mert tudja, hogy ez soha nem szakítja el őket egymástól.

Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.

A szex, a fájdalom és a szerelem az emberi lét korlátait feszegető tapasztalatok. Csak az ismeri az életet, aki ismeri ezeket a határokat. Minden más felesleges időpocsékolás, unalmas ismételgetés, öregedés és halál, anélkül, hogy az ember megtudná, mit keres ezen a földön.

Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére.

A régi szerelmeim megtanítottak rá, hogy tudjam, mit akarok. Ahhoz, hogy teljesen át tudjam adni magam, el kellett felejtenem a sebeket, amelyeket más férfiak ejtettek rajtam.

- És hogy ismerem föl a Másik Felemet?

- Kockáztatva . Vállalva a vereség, a csalódás, a kiábrándulás kockázatát, és soha fel nem adva a Szerelem keresését. Aki nem adja fel, az győz.

Nyugodt szerelem nem létezik. Akivel megtörténik, elveszett. Nem tudok felidézni egyetlen pillanatot sem, amikor a szerelem nyugalmat hozott volna. Mindig szenvedésekkel és kibírhatatlanul boldog pillanatokkal jár, végtelen boldogsággal és mélységes szomorúsággal.

Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz.

Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

Mindenki, az égvilágon mindenki kérni akar tőlem valamit. Ezért dicsérnek, hízelegnek és fölajánlják azt, amire szerintük szükségem van. Holott másra sem vágyom, mint hogy végre egyedül legyek.

Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat.

Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.

Jó, ha hagyjuk, hogy a szívünk szép lassan meggyógyítsa a maga sebeit. De az nem jó, ha azért vonulunk el és merülünk mély meditációba, nehogy gyengének gondoljanak. Mindannyiunk lelkében él egy angyal és egy ördög, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Ha valamilyen nehézség előtt állunk, az ördög a magányos töprengést javasolja, hogy megmutathassa, milyen sebezhetőek vagyunk. Az angyal viszont gondolkodásra serkent, és néha emberi szájat vesz igénybe, hogy azon keresztül szólhasson hozzánk. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.

Önismeret

A férfiak nagyon furcsák.

Megüthetnének, ordítozhatnának, megfenyegethetnének, de ők rettenetesen félnek. Félnek egy nőtől. Nem feltétlenül attól, akit elvettek feleségül, de mindig akad egy, akitől rettegnek, és aki aláveti őket minden szeszélyének. Ha más nem, akkor a saját anyjuk.

Ezek a férfiak, akik olyan erősek és magabiztosak voltak a munkahelyükön, ahol egész nap alkalmazottakkal, vendégekkel, szállítókkal, előítéletekkel, titkokkal, rossz hozzáállással, képmutatással, félelemmel és elnyomással volt dolguk, este a bárban kötöttek ki, és nem esett nehezükre háromszázötven svájci frankot fizetni azért, hogy éjszakára kivetkőzhessenek önmagukból. „Éjszakára? Ez azért túlzás, Mária. Valójában csak negyvenöt perc az egész, és ha még azt is beleszámoljuk, hogy le kell vetkőzni, el kell játszani némi hamis gyengédséget, egy kicsit felszínesen társalogni is kell, a végén pedig felöltözni, akkor a tulajdonképpeni szexre igazából mindössze tizenegy perc jut." Tizenegy perc. A világ egy olyan dolog körül forog, ami csupán tizenegy percig tart.

Férfiak

Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni?

Nők

Ilyen a világ: mindenki úgy beszél, mintha mindent tudna, és ha van merszed kérdezősködni, kiderül, hogy nem is tudnak semmit.

Isten minden lépésedet végigkíséri, és nyugtalan, mert látja, hogy nem veszed észre az élet csodáját.

Ma imádnak, holnap pedig megköveznek és keresztre feszítenek minden bűntudat nélkül.

Ha félsz, mondj el egy imát, de menj tovább.

Paulo Coelho

A hála fontos egy férfi életében: senki nem jut messzire, ha megfeledkezik azokról, akik mellette álltak a nehéz időkben.

Minden ember egyszeri és megismételhetetlen - a tulajdonságaival, az ösztöneivel, az örömeivel és a kalandjaival együtt.

Nem mi birtokoljuk a földet: a föld birtokol minket.

Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok.

A férfi és a nő legnagyobb őrülete éppen ez: a szeretet, a szerelem.

Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a jelen van.

Mindenkinek csak a jelene van, és az mindig igen rövid. Bár sokan azt hiszik, hogy múltjuk is van, amelyben felhalmoztak néhány dolgot, és jövőjük, amelyben majd még többet felhalmozhatnak.

Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.

Amikor együtt vagyunk valakivel, és egyikünk sem szólal meg, a csönd egyszer csak kínossá válik, feszültté és elviselhetetlenné.

Az emberek őrültnek tettetik magukat, hogy azt csinálhassák, amit akarnak.

Az ember általában azért küzd, hogy életben maradjon, és nem azért, hogy öngyilkos legyen.

Az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit, mintha nagyon szeretne segíteni - holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését, boldognak érezhették magukat, hogy mindez nem velük történik, mert az élet kegyes hozzájuk.

Az emberek mindig igyekeznek másokon segíteni - csak azért, hogy jobbnak hihessék magukat, mint amilyenek valójában.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.

A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.

Olyan lesz az öregségünk, ahogyan élünk. Lehet, hogy úgy végezzük, mint egy kihalt város, de az is lehet, hogy olyanok leszünk, mint egy hatalmas fa - amely jelentőségteljes marad még akkor is, ha már nem tud megállni a lábán.

Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.

Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.

Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt.

A szépség nem feltétlenül jár gyakorlati haszonnal, mégis úgy keressük, mintha a világ legfontosabb dolga lenne.

Az érzelmek - mint például a szerelem - nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok.

A Jót nem tudjuk egybegyűjteni. A Jó Ereje mindig szétszóródik, akár a Fény. Amikor kiárasztod a Jó rezgéseit, az az egész emberiségnek a javára válik.

Isten mindenben megnyilvánul, de a szó az egyik kedves eszköze a cselekvésre. Mert a szó nem más, mint a rezgéssé alakult gondolat: kiteszed a levegőbe mindazt, ami addig csak energia volt. Nagyon vigyázz, mit mondasz.

Isten bizonyos áldásai néha ajtóstul rontanak a házba.

A hit nem vágy. A hit Akarat. A vágy mindig beteljesítésre vár, az Akarat viszont erő.

Bár igyekeztem elfogadni, hogy van egy láthatatlan valóság, amely képes beavatkozni az életünkbe, igyekezetem egyetlen oka valójában nem volt más, mint az a szerelem, amit magamnak sem vallottam be, de észrevétlenül és mindent elsöprően kezdett elhatalmasodni rajtam.

Érezhetném úgy, hogy az élet igazságtalan volt velem, mert elvette tőlem azt, ami a legfontosabb: a szerelmet. De más nők is léteznek, és minden szerelmi bánat elmúlik egyszer.

Ha hiszel a győzelemben, a győzelem is hinni fog benned.

Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.

Isten keze mindig vezeti azt, aki hittel halad előre az úton.

Félek a haláltól, de nem akarom elszalasztani az életet. Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémiszt.

Tégy úgy, hogy amikor megérinted a másikat, az öt érzéked már működésben legyen. Mert a szex önálló életet él. Attól a pillanattól fogva, hogy elkezdődik, nincs fölötte hatalmad: nem te uralod őt, hanem ő ural téged. És amit beletöltöttél - a félelmeidet, a vágyaidat, az érzékenységedet -, az végig ott lesz benne. Ezért válnak az emberek impotenssé. Csak a szerelmet és a már működésben lévő öt érzéket vidd be magaddal az ágyba, és semmi mást. Csak így élheted át az egyesülést Istennel.

Amikor lefekszünk valakivel, megengedjük neki, hogy ne csak a testünkkel, hanem az egész személyiségünkkel egyesüljön. Ilyenkor az élet tiszta erői kommunikálnak egymással, tőlünk függetlenül - és akkor nem tudjuk elrejteni, hogy kik vagyunk. Nem számít, hogy milyen képünk van önmagunkról. Nem számítanak az álarcok, a kész válaszok, a tetszetős mentségek. A szexben nehéz becsapni a másikat - mert abban mindenki olyannak mutatkozik, amilyen valójában.

A kéz sebei begyógyulnak, de a gyerek, akit azért ütött meg az apja, mert elvesztett egy csatát, életre szóló sebet kap.

Paulo Coelho

Egy ölelés sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Minden szeretet a világon olyan, mint egy-egy folyó, amely ugyanabba a tóba tart, és ott találkoznak egymással, hogy átalakuljanak egyetlen nagy szeretetté, amely esőként áldást hoz a földre.

Ahogy megváltoztatod a saját életedet, ugyanúgy változtasd meg a körülötted élőkét is. Amikor kérnek, ne felejts el adni. Amikor kopogtatnak nálad, nyiss nekik ajtót. Amikor elveszítenek valamit és eljönnek hozzád, tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megtalálják, amit elvesztettek. De előbb kérj te magad, kopogtass te magad, és keresd meg te magad mindazt, amit elvesztettél az életedben.

Lehetnek szomorú pillanataim, zavaros gondolataim, de fölöttem itt van a nagy Én, aki mindent ért, és nevet a gyötrődéseimen.

Nemsokára búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy minél hamarabb találkozunk, de közben meg vagyunk győződve róla, hogy ez az ígéret csak a búcsú percét hivatott megkönnyíteni.

A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél.

A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet.

Legelőször is a szívedbe írj; ott nem lehet elégetni vagy elpusztítani az írást, és akárhová mégy, magaddal viheted.

Ha azt kérdezed, szeretek-e veled lenni, habozás nélkül azt felelem: igen. De ha arra vagy kíváncsi, hogy tudnék-e nélküled élni, arra is azt felelem: igen.

Lehet, hogy a szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán - amikor véget ér az ifjúságunk - újra megfiatalít. De hát hogyne emlékeznék azokra a pillanatokra? Ezért írtam le mindent: hogy a szomorúságot nosztalgiává, a magányt emlékezéssé szelídítsem. Hogy amikor befejezem ezt a történetet, amelyet önmagamnak mesélek, bedobhassam a Piedra folyóba - mert ezt tanácsolta a nő, aki befogadott és segített talpra állnom. S talán - ahogy egy szent nő mondta - a víz majd eloltja azt, amit a tűz írt.

Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van. Aki teljesen át tudja magát adni az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát. A szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.

Paulo Coelho

A szívem meghallotta, mit súg az ő szíve, és boldog volt.

Láttam a szemében, hogy rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot: hogy mi lesz körülöttünk, milyen lesz a hajam, milyen színű ruha lesz rajtam. Szerettem volna azt mondani, hogy "igen", hogy nem fogom visszautasítani, s hogy a szívem megnyerte a háborút. Szerettem volna elmondani, mennyire szeretem, és mennyire kívánom.

Amikor kiűztem magamból a Másikat, végre újra megszólalt a szívem. Azt mondta, hogy a gátat átszakította az áradat, hogy minden irányból süvít a szél, s hogy boldog, amiért újra hallgatok rá.

A félelem nem a gyávaság jele. A félelem az, ami lehetővé teszi, hogy bátrak legyünk, és megadja azt a kegyet, hogy szembeszálljunk az élet adta kihívásokkal.

A nyíltságot rendszerint egyfajta gyanakvással fogadjuk. (...) Távolságtartásunk biztosítja fontosságunk és magabiztosságunk illúzióját.

Ha sírnod kell, tedd úgy, mint ahogy a gyermek teszi. (...) Soha ne feledd: szabad vagy, és nincsen abban semmi szégyellnivaló, ha kimutatod azt, amit érzel.

Amikor szenved az ember, jobb, ha elfogadja, hogy szenved, hiszen a szenvedés attól még nem fog elmúlni, hogy nem vesz róla tudomást.

Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam.

Nem velünk van a baj, hanem azzal a móddal, ahogy kinyilvánítjuk egymásnak a szerelmünket. Ha elfogadnánk, hogy léteznek problémák, akkor együtt tudnánk élni ezekkel a problémákkal, és boldogok lennénk.

Szeretném tudni, hogy te is szeretsz-e úgy engem, ahogy én szeretlek téged. De nincs hozzá bátorságom.

Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy ,,szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg.

Előbb arra tanított meg, hogy önmagamat szeressem, hogy aztán szeretni tudjam őt. Ráébresztett, hogy a szívem elsősorban arra való, hogy engem (...), nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon. Azt mondta, hogy a múltam mindig elkísér majd, de minél jobban megszabadítom magam a tényektől, és minél jobban figyelek helyettük az érzésekre, annál jobban fogom érteni, hogy a jelen pillanatában mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel.

Az igaz Szerelem hagyja, hogy mindenki a saját útján járjon - mert tudja, hogy ez nem választja szét egymástól a Feleket.

Sokféleképpen vártalak... Vártalak, mint az elkeseredett feleség, aki tudja, hogy férje soha nem értette egyetlen lépését sem, és soha nem fog utána jönni, és ezért föl kell szállnom a repülőre, és vissza kell mennem, hogy aztán a következő válságból újra elmeneküljek, majd visszamenjek, és megint elmeneküljek, aztán újból vissza. (...) Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink. De ha hátranéztem, csak a saját lépteim nyomát láttam, te sehol nem voltál.

- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem, bár nem éppen a leghűségesebb férj.

- Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz.

- Mert nincs jelentősége. Mi az a hűség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek?

Paulo Coelho idézetek

- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje?

- Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.

Azt hiszem, hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből, és ezt a kis időt arra áldozza, hogy egy ágy mellett üldögéljen, és egy alvó férfit bámuljon, az bizony szerelem.

A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott.

Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"

Mindig egyszerre kerestem a kalandot és a biztonságot, pedig tudtam, hogy ez a két dolog nem nagyon egyeztethető össze. (...) Könnyedén beleszerettem más nőkbe, csak azért, mert a csábítás a legizgalmasabb játék a világon.

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

A szerelem olyasvalami, ami egy darabig növekszik, azután amikor elér egy bizonyos méretet, onnantól kezdve már csak életben kell tartani valahogy, mint egy növényt, időnként meg kell locsolni, és le kell vagdosni róla az elszáradt leveleket. (...) Ezt a "szerelmet" le lehet fordítani mosolyra, olyan szavakra, mint "szeretlek".

Képzeletbeli világomban (...) még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat.

Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem".

Állandóan csak rágondolt, együttlétük minden percére emlékezett, ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait, keresett valamit, amibe belekapaszkodhat, bármit, ami reményt adhat, hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak.

A férfi szereti a nőt. A férfi elveszíti a nőt. A férfi visszaszerzi a nőt. A filmek kilencven százaléka ezt a sémát variálja. Annak a filmnek, amelyik nem követi ezt a szabályt, rengeteg erőszakkal vagy speciális effektekkel kell megnyernie a közönséget. Az ezerszer kipróbált recept mindig beválik: nem érdemes kockáztatni.

Paulo Coelho idézetek

Gyakran könnyebb szeretni, mint szeretve lenni. Kísérleteink, hogy függetlennek tűnjünk, megfosztanak másokat a lehetőségtől, hogy kimutassák szeretetüket.

Ha akarsz valamit, egy dolgot mindig tarts észben: senki sem érheti el kiszemelt célját, ha nem látja azt.

Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tűnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani.

Köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Azért jöttem a világra, hogy átéljem mindazt, amit átéltem (...), hogy találkozzam veled, hogy fölmásszunk erre a dombra, és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra, amelyről letértél. És ne akard, hogy úgy érezzem, felesleges volt az életem.

A szerelem a másik személybe vetett hit megnyilvánulása, melyet mindig titokzatosságnak kell körüllengeni. Minden percét meg kell élni és ki kell élvezni, de ha megpróbáljuk megérteni, a mágia elillan.

A valódi bölcs kívánalma szerint rakja meg a tüzet, vagy oltja el azt, ahányszor csak akarja. Ám ha nem tanít meg arra senkit, hogyan kell tüzet gyújtani, minden bizonnyal egy cél vezérli, hogy mindenkit átengedjen a sötétnek

Ha túl sokat foglalkozol azzal, mi jó vagy rossz az embertársadban, megfeledkezel a saját lelkedről, és kimerít, majd legyőz az az energia, amit mások megítélésére pazaroltál.

Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.

A lelkében még mindig a magány fekete szele fúj.

Félni attól, hogy mindent, amit elértünk, egy puszta álomért elcserélünk, teljesen természetes.

Olyan erős lett a keleti szél, hogy az arcán érezte. (...) Megirigyelte a szél szabadságát, és rádöbbent, hogy a szabadságot ő is megszerezheti magának. Ennek nincs semmi akadálya, csupán ő maga.

Szeretlek, mert az egész mindenség összefogott, hogy elérjek hozzád.

Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott.

A boldogságot pedig egy homokszemben is meg lehet találni. (...) Csak kevés ember megy azon az úton, amely számára ki lett jelölve, amely a személyes történet és boldogság útja. A többiek számára a világ rémisztőnek tűnik, és ezért valóban rémisztő lesz. A szív azután egyre halkabban szól, de sosem némul el teljesen.