Vavyan Fable

Kedvenc írónőmtől néhány idézet , akinek könyvei megnevettetnek
néha megkönnyeztetnek .

Vavyan Fable

eredeti nevén Molnár Éva, magyar regényíró
1956. március 20.

Naná, hogy az emberek zabálják a mesét, amely rendelkezik egy plusz dimenzióval: a szabadságéval; ott még van kristálytiszta igazság, mi több, győzhet is.

Nem vettem észre semmit, de semmit. A kezdeti hév olyan finoman, stresszmentesen ment át a későbbi szelíd együttlétbe, hogy fel sem fogtam. Azt hittem, ez a sora a kapcsolatnak. Nem hiányzott a lángolás, az őrület. Így volt jó, és nem csak kényelemből. Neki nem volt jó. Annyira rossz volt neki, hogy visszamenőleg is elrútított mindent. Amit én boldogságnak véltem, amely bár nem látványos, de melengető, azt ő posványnak nevezte.

A szerelmes csók stresszhatást vált ki a szervezetből. Felgyorsul a pulzus, nő a légzésszám, emelkedik a vérnyomás. Egy csók három perccel rövidíti meg az életet.

A mese spirituális felfedező út, és ennél fogva a legéletszerűbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.

Ha furfangosan forgatod a szót, ha képes vagy érzelmi húrokon játszani, akkor szinte bárkit bármiről meggyőzhetsz. Tanulmányozd a politikusokat, többségük pontosan ugyanezt teszi.

Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk.

Mit kellene röstellened azon, hogy negyven év után változatlanul bakfisos szenvedéllyel szereted szíved választottját? Hogy piti dolgokon begurulsz, hogy egy pici figyelmetlenség, hangyányi udvariatlanság úgy ki tud borítani, hogy a végletekig felhecceled magad? Hogy szereted az én tompa, süketecske, szórakozott, megvénült apámat? Légy büszke arra, hogy boldog vagy!

- Mellőzzük a nagy szavakat.

- Mellőzük. Meddig maradhatok?

- Míg az élet el nem választ.

A házasságban az egyik fél mindig a tigris akar lenni, a másik pedig a húscafat. Ha ebben megegyeznek, akár holtomiglan-holtodiglan is együtt maradhatnak. Ha azonban mindkét fél tigris, élethosszat szikráznak a karmok, csattognak a fogak. Ha pedig a felek mindegyike úgy dönt, hogy ő a húscafat, nos, az sem kéjgáz.

Légy ember! Ember egy humánus lény valamennyi lélekvonásával, végtelen sok színárnyalatával, érzelmi, érzéki, szellemi gazdagságával áldott! Ne csupán jókra és rosszakra kettészakított világot láss, fekete-fehérben!

Piros tollal jegyeztem fel a dátumot, amely naptól dermesztően hidegen hagy, ki mit gondol, terjeszt rólam, mert végeztem a kivagyisággal! Amely naptól nem érdekel, fel sem izgat, mi a menő, márkás, nagyágyús, decens és a legfrissebb trend szerinti.

A közhittel ellentétben sok szerelmi kapcsolatot nem fojt meg a házasság, inkább átformálja, megérleli, megnemesíti azokat. Az égig lobogó lángok parázslássá finomodnak, élethossziglan melengetik a feleket.

Mivel nem egyenrangúak, tehát nem azonos téttel szeretnek, szüntelenül azon kéne fáradozniuk, hogy életben tartsák a frigyet. Na és? Nem alapvető ez a lobogó szerelmesek esetében is? Ha nem tesznek a tűzre, a láng kialszik. Ez evidencia.

Ha megszerette is, pillanatokra sem szerelmesedett belé. (...) Eget-földet összeborító, érzéktébolyító, holtomiglan szerelme nem múlt el, még csak nem is szünetelt, csupán hátrafalazta azt a szívében.

A legtöbb nő háborúnak tekinti a hódítást, s az első megnyert csatától kezdve uralkodni vágyik. Többé már nem dicső hadvezér, hanem rabszolgahajcsár: jogcímeket kohol hozzá, berendezkedik a győzelem kényelmében, s ezzel mind több kényelmetlenséget teremt, amelyek hamar nyomorúsághoz vezetnek.

Attól tartok, téged akarlak szeretni. Így döntöttem. És miért ne lehetne villámcsapásszerűen beleszeretni valakibe? Sokkal időigényesebb, hogy kiábránduljunk belőle.

Végre rájöttem, hogy az ezerarcú szerelem erre is jó: csillapítja a fájdalmat, átoltja a szeretetet.

A szerelem személyt cserélt. Eddig is vaktában választott, ezúttal sem tett másként. Őt nem érdekli, ha tiltakozom, ha nem akarom, hogy megismétlődjék a korábbi veszteség. Mint valami tömény idegbaj (...), nekem ugrott, és levitt kétvállra.

Szeretnék regényhős lenni: az író derekasan elrendezné tornyosuló gondjaimat, s végül elvonulhatnék a jól megérdemelt nyugalomba.

A mohó férfifantázia (ha van, s ha már nagyon hiányol valami szívmelengetőt) arra is képes, hogy lelket leheljen egy búgócsigába. Lelket kölcsönöz neki és beleszeret. Annak rendje és módja szerint.

Akit ezernyi tégely, illatszer, ruhanemű, fotó jelez az otthon falai között, az nem mehetett el, hihetetlen, hogy meghalt.

Harmóniában élek önmagammal. Néha szerelmesen elcívódom velem. A kudarcaimért leginkább magamat hibáztatom.

Végső soron nem is olyan borzasztó megöregedni. A fene se érti, miért nem lehet mégis túlélni.

Felnőttel is megesik néhanap; olykor-olykor a nagy cinikusok is azon kapják magukat, hogy olyan magától értetődő bizalommal fogadnak be valakit, mint kölyökkoruk óta sem. Valami furcsa, jóságos kábulat ez: a szem tágra nyílik, hogy többet elnyelhessen, a szív és a lélek összekoccanás nélkül, egyként éli át a szeretet áramlását, e keringés nagyszerű melegségét.

Minden kapcsolatban normális jelenség s nem vésztünet, hogy időnként jobb egyedül; hogy az érzelmek is vágynak pihenésre; fáradtságuk múlékony.

Távollétében már-már fellélegzett, holott tudhatta volna: nélküle színét veszti a világ. A fájdalom porrá éget mindent. Sutává lesznek a mozdulatok, és végül eltompul a szív. Nincs tovább.

"Örökké", ez alighanem azt jelenti a szerelmesek nyelvén, hogy bármikor érjen is véget, téged sosem felejtlek el.

A szerelem kimeríthetetlen forrás. Határos a csodával, ha nem a csoda maga. Változatossága és színei vetekszenek a csillagok számával. Hasonlít a tengerhez; szépséget és fájdalmat bőven mér.

Aki azt állítja, hogy reggelente tök laza, szemernyit sem ideges, és egyáltalán nem tanúsít kötözködő magaviseletet szeretteivel szemben, az szemenszedett hazug. Szerintem.

Akkor kedves az élet, ha az összes baj és fene ellenére is szerelmesen érzed, hogy viszont-szeret.

Anyámék minden évben vettek egy lemészárolt fenyőfát, teleaggatták villódzó villanyégőkkel, és a szegény fa ott oszladozott hetekig; egész fenyőerdők agóniája az ember szeretetünnepe. Nem vagyunk mi barbárok? Áldozatot mutatunk be olyan hagyományok oltárán, amelyekről már csak homályos sejtésünk van. Libát, pulykát, malacot, bárányt, fenyőt áldozunk.