Juliusz Slowacki: Anyámhoz
Megremeg néha szíved, én édes jó anyám,
Látván, hogy nyer kegyelmet sok más és visszatér,
S hogy én tovább kitartok, megátkozol talán,
Mint vaspáncél borul rám az őrült szenvedély.
Tudom, ha visszatérnék, te nyernél éveket:
Mondd azt, ha bárki kérdi, mikor jön meg fiad,
Fiad a zászlót őrzi, rajt fekszik, mint az eb,
Nem jön, hiába hívod - szemét fordítja csak.
Szemét feléd fordítja...de többet nem tehet,
Szemének pillantása jelenti bánatát:
Gyalázatot nem, inkább gyásszal telt serleget,
A láncnál százszor inkább vállalja a halált.
Bocsáss, bocsáss nekem meg, dajkám és ápolóm,
Hogy így a mélybe hulltam, s örvény ragad tova,
Ha nekem kellene Istent elhagynom árulón,
Nem hagynálak magadra, anyám, téged soha.
/Ford.: Trencsényi-Waldapfel Imre/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése