Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa,
mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,
mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,
mely ha fája kidölt sokáig ő sem él.
Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember
Miként szélcsendben a hajó
lelkem ma veszteg úgy lebeg
vitorla nélkül! - Ah be jó,
hogy most melletted ülhetek!
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
igy lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott.
Minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.
Rosszkor születtünk s nincs mód újralenni.
Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan,
mely nem ismer se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszthatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.
Végig a városon nem csilingel a szán,
mint gyerekkoromba.
Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán.
A kocsit gép vonja.
Angyalok elszálló csengője se csenget
a fehér utcákon.
Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez
gazdagok házában.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
Karácsony csenget a szörnyű télben
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóversében
s koldus kezeket reszketni, ujjaikon
kékül gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése