Alfred De Vigny : Zsuzsanna fürdője
Egy tiszta kis patak, platánfa áll felette,
mely árnyát a sötét habokra rávetette.
Lomhán, merengve jő, s az erdő mélyiben
a forró ég elől rejtőzve megpihen,
reátámaszkodik egy kedvelt csitrilányra
és hívja édesen kíséretét Zsuzsánna,
a Juda lányait, rubéni, gádi fajt,
a fürdőnél ezek fogják szolgálni majd.
Már mind figyelve áll, vetélkedésre készen,
hogy buzgón ékszerét leszedni egy se késsen,
egyik a tiarát, hol csillog a zafír
s aranyfény tündököl, mit készitett Ophir;
másik pedig haján, mely csupa drága illat,
lebontja fátyolát, remeg azon a csillag,
a ringó gyöngyöket fülén és gyöngysorát,
melyet a homlokán finom szalag fon át;
az ámbraillatot, mely színaranyban ingott,
szalagos füstölőt, nyakáról a rubintot.
Másik megoldja már kicsiny koturnusát,
szőnyegre fekteti a talp finom husát,
vizet merít előbb s lemossa még a lábat,
melyről a szantál- és a rózsaillat árad.
S amíg Zsuzsánna most, oly lassan nézve szét,
lehúzza gyűrűit, legdrágább ékszerét,
leoldva melliről zsinórok, cifra pántok,
a jácintkék köpeny, mit fürge kéz lehántott,
s a tiszta vászoning, mint liliom, fehér,
lehull, s redőzete szűz lábaihoz ér.
De szép volt, ó, de szép! Futó kis pírja támadt,
rezgett fehér szinén áttetsző homlokának.
A fák közt, hol a nap elveszti délhevét,
a megszokott szem is még sérti szégyenét.
Sötét rabnőre dől végül, hogy az kisérje,
mint híg kristályba száll elefántcsont fehérje,
úgy éri teste most a fénylő vízen át
a tiszta, hűs patak aranyló talaját.
(Ford :Vas István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése