Váci Mihály: Virág
Hajamban mennyi csók illata fészkel,
mint rozs tövén a fürj-sírású szél,
szememben szomjas vágyak nyája térdel
szerelmed kóborló vizeinél.
Állad remegve fogom kezembe
és arcodat, mint lámpát fordítom
a homlokomra: - Láss! és mondd, szeretsz-e,
mikor szeretni magam nem tudom.
De jó is lenne még dúdolva-sírva
átcsavarogni néhány éjszakát,
s nézni, mikor ruháidból kinyílva
karcsún derengsz, illatozó virág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése