Lomtalanítás
hasz-
nálhatatlan dolgainktól melyek nem férnek már el sehol, csupán a drága
helyet fog -
lalják. Ilyenkor ellepi a házak közötti teret a limlomok között guberálók
tömege.
Ki kiskocsival, ki furgonnal de van aki csak egymaga egy szatyorral a
kezében gyuj-
tögeti a számára használhatónak vélt tárgyakat.
Mi is neki veselkedtünk és a régi gyermekheverőt nagy üggyel, bajjal
kivonszoltuk
a többi kacat közé. Fájó szívvel álltunk mellette, hisz annyi régi,
kellemes emlék
fűződött hozzá, és még mindig csinos darabnak számított a kupac ócskaságai
között.
Ki ne ismerné az érzést, amikor egy olyan tárgytól kell megválnia, ami a
hosszú évek
során mindennapjainak része , és a gyermeke felnőtté cseperedésének tanúja
volt.
Már épp indultunk volna vissza, amikor egy megtermett szakállas férfi lépett
hozzánk
és a heverőre pillantva ,megszólalt.
- Ezt a jó kis darabot kidobják? - Alaposan végigmustrálta,
megkopogtatta,
nyomogatta mint holmi doktor a beteget, végül érces trombita hangján a kupac
másik felére kiáltott .
- Anyjuk!!!! - A megszólított pillanatok alatt ott termet ölében két
reklámszatyor
lim-lommal, és már huppant is le a rugók közé, hogy csak úgy nyekkent.
Kezeit széttárta mintha csak azt mondaná, ez már a miénk. A jobb sorsot
megélt,
és még mindig kifogástalan almazöld huzattal bevont bútordarab, szinte sírt
a hatalmas test tömegének terhe alatt.
Ahogy elfordítottam a tekintetem a rémülettől, szemem a közelben álló
könyvkupac
tetején kuporgó meghatározhatatlan korú öregúrra tévedt. A jobb kort is
meglátott
szövetkabát, és kopottas de mégsem elhanyagolt öltözék, nem holmi
szedett-vedett
guberálóra utalt. Jobb oldalán katonás rendbe rakott füzetek és iskolai
könyvek
sorakoztak, melyeket egy kartondobozból komótosan egyenként emelgetett ki.
Minden egyes darabot nagy műgonddal simogatott végig, eltüntetvén róluk az
ágaskodó szamárfüleket.
- Őt nézi? - Kérdezte a szakállas - Valami tanáremberféle volt vagy
mifene, aztán
meg kidobták valamiért , és el kezdett inni. Most-meg mindenhová velünk
jár.
De nem ért ez a guberáláshoz! - teszi hozzá, és nagyot legyintve a földre
köp,
Ősszel korán sötétedik, és én a kutyámat sétáltatva ismét a lomok mellett
haladok el.
Talán a kíváncsiság vitt ismét a lomok felé, talán csak látni akartam még
egyszer
a kis heverőt búcsú képen. Az utcai lámpákat is mind felgyújtották már, és
az eső is
szemerkélni kezdett csendesen, csillagocskákat rajzolva az apró
vízcseppektől
nedves fűszálakra.
A heverőnek és a szakállasnak, már híre pora sincsen. A maradékok közt
néhányan
még matatnak itt-ott ,botokkal piszkálva az egyre jobban nedvesedő holmit.
Ám az öreg még mindig ott ücsörög a szétválogatott könyvek és füzetek
között.
Az orrán, csomagoló spárgával megerősített aranykeretes szemüveget visel.
A kezében egy piros címkés iskolai füzetet tart és kissé megbillenve, hogy
a lámpa
fénye megvilágítsa a nedvesedő lapokat, elmélyülten olvassa az elmosódott
betűket.
Néha még a szája is járni látszik, mintha csak felolvasna önmagában.
Az arcán végtelen megnyugvás, kisimultak a ráncai, ahogyan időnként
mosolyog.
Ügyet sem vet az őt körülvevő világra, szemlátomást megelégedett és boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése