Robert Burns: Az árpaföldön

Robert Burns: Az árpaföldön

Augusztus első éjjelén

- az árpa sárga volt már -

szép Annimhoz lopóztam én

tündöklő teliholdnál.

Gyorsan röpült az éjszaka,

és hajnal közeledtén

rávettem, kísérjen haza

az árpaföldi mesgyén.

Kék volt az ég, a hold sütött,

a szellő is pihent, s én

gyöngéden lefektettem őt

az árpaföldi mesgyén.

Tudtam, hogy őszintén szeret,

mint én őt, s megkeresvén

ajkát, csók csókot követett

az árpaföldi mesgyén.

Átöleltem, s megállni tűnt

szívverése: szeretném

megáldani boldog helyünk

az árpaföldi mesgyén!

Holdról, csillagokról soha

nem hullt a földre szebb fény!

Két szív áld, boldog éjszaka

az árpaföldi mesgyén.

Nem egyszer felhangolt a sör

s a cimborák körültem,

pénzhez jutni, az is gyönyör,

eszméknek is örültem.

De hogyha mindazt, ami kéj,

akár meghétszerezhetném,

nem ér föl véled, boldog éj

az árpaföldi mesgyén.

Zabföld és árpaföld,

sárguló árpatábla,

ma is emlékszem Annira

s a boldog éjszakára.

/Ford.: Kálnoky László/

Páll Lajos: Július

Páll Lajos: Július

Lézeng a nyár, álmodozik,

s a patak víze megszökik,

fehér lángba fagy az akác,

meg nem rezdül napokig.

Zsong a kékség, felhő gyűlne,

de szétoszlik, néhány foszlány

- csakhogy legyen lobogónk is -

fönnakadt Firtos tornácán.

És a kert, a varázsszőnyeg

úszik, lebeg, pillangók közt

most illan el az öröklét.

S mint aki már békét kötött,

lézeng a nyár, álmodozik,

feszült blúza szertepattan,

egy villanás, s feleletül

tollu szállong a magasban!

Dsida Jenő: Június

Dsida Jenő: Június

Kis szekrényemen sorakoznak,

és seregszemlét tartok én:

Lázmérő, jódos géztekercsek,

kininporok és digalén.

Nyitott ablakon június száll,

madár csiripel, csacsog egyre,

s a betáncoló napsugár

aranyport szór az üvegekre.

A régi tüzes kacagások -

a nyarak hite, jaj, mivé lett?

De ott künn azért harsány e dal,

és kicsordul a győztes élet.

Júniusok szent hevülése

a kórházig is fel-felárad,

de mit akar itt, menjen innen,

mikor itt minden olyan fáradt.