Virágok png.

Tóth Árpád - Fény vagy te is...

Tóth Árpád

magyar költő, műfordító

1886. április 14. — 1928. november 7.

Fény vagy te is, lobogj hát,

Melegíts és égess,

Hinned kell, hogy a világ

Teveled is ékes.

Ballagásra

Szeszélyes, bús ajándék

E rímes, furcsa játék,

Ó, zokog, bár negédes -

Fogadd szivedbe, édes!

Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon,

Faricskálok lomhán egy dalon,

Vézna, szánalmas figura,
Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén.

Ezt sírja: élni, élni még!

Mert élni, jaj, sohsem elég!

Az élet örök táruló:

Aki nem éli, áruló!

A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,

Az "örök" szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,

E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,

Az édes poharat bús számhoz közelítem.

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon

Csak miriád virág szelíd sajkája leng:

Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,

Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,

Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva

A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!

S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka

S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét

A kínok vasszöge szorítja össze testté,

S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,

Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,

Bár fájó szögeit már a létentúli lét

Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:

A néma szirteken békén omolni szét

S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.