Dsida Jenő: Július
Itt künn járok a földeken,
kedves.
A kalászok már megbókolnak előttem:
olyan hatalmas vagyok, olyan
bronzarany félisten, mikor rádgondolok.
Egyébként pedig költő, sétáló ember,
akire fény hull és sárgaméz-mosolygás.
Tehénkék.
Pásztorok.
Nyári máglya.Búzamező.
Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét.
Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös
nászindulóját!
Csuka Zoltán: Június
Édesen csurran a nyár a tájon,
mint cukordinnye, mézes a fény,
semmi se moccan, most nincs, ami fájjon,
duzzad az élet a föld kebelén.
Lány megy az úton, a válla kigyúllad,
pattan a lángja, s a rét peremén,
míg kaszája a rendbe fullad,
lobbanó szemmel áll s ég a legény.
Mintha az élet most újra születne,
s percnyi se lenne mögötte a múlt,
s szállva is állna, keringve örökre
csillag, mely égve az égbe kihullt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése