2013. április 20., szombat

Nadányi Zoltán: Virágok


Nadányi Zoltán: Virágok
   
Tavasz, tavasz, virágok friss füvek közt.
Tegyétek félre a kést, a botot.
Füvek, virágok e két durva eszközt
nem szívelik, mert bántani szokott.

Bot és kés ellensége a virágnak,
kaszálja és nyesi vakon, vadul.
És ellensége az egész világnak,
mert emberekre is rászabadul.

Milyen kár, hogy a világ címerére
mégis odakerült és ottmaradt
a bot s a kés s az ember szíve-vére.
Fakó mezőben, Nap és Hold alatt.

Szebb volna ott, a világ címerében,
bot és kés helyett, mit megfest a vér,
szebb volna ott, keresztbe téve szépen,
két rózsaszál. Egy piros, egy fehér.

2013. április 3., szerda

Tóth Árpád: Április



Tóth Árpád: Április

Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokáju, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegobe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!

Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes --
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengo, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!

Szunnyad még a tél-mezo,
Fáradt, vén paraszt,
Fuszakálla csendbe no,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellofésüvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?

S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge borü testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdo egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...

S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszketo, bibor varázs,
Vén kémény fala,
Lányszemszínu kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögu egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szonyegen.

S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyutt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...

Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsomnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!

Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam toled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Ó, tán akkor, míg a méz
Színu nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tuno nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...

1918

Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez



Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire!? Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok, ? ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.

Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek?
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibujtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!

Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irígyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.

Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,

hős példátokat, parányi rügyek?
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!

Kormos István: Kerek esztendő


Kormos István: Kerek esztendő

Az év kisöccse Január –
Fázós bokájú cinke száll,
s ha hull a hó, sírón csicseg,
de sírását ki érti meg?
Fagy csöndül, mint a citera,
kéne egy bögre jó tea,
vagy messze elhajítva kucsmánk,
naplángos Afrikában futnánk!

Szaladoz a szánkó,
hóba nyomot szántó.
Kismalac a szánkás –
Fején piros svájcisapka,
hetykén a búbjára csapta.
Szól a szánkó: „Csöpp gyermekem!
Ne villámolj vadul velem!
Minek ez az ide-oda rántás?”

Február fagyot hegedül –
Magasan suhogva repül
a jégcsillámos tó felett,
hajtván hideg hófelleget.
Vacogva muzsikálja szét
utoljára a tél dühét.
Aztán gyöngyözve harsan ének,
búcsúzót zendítve a télnek.

Róka, róka, róka!
Sebesen futóka!
Fut a fagyon bokázva,
meg ne fázzon a lába.
Hátán kisnyúl lovagol,
farkán egy madár –
Szusszantani valahol
talán csak megáll.

Zöld ruhás kislány Március –
Ne állj meg, kislány, futva fuss!
Aranykaput nyiss, édesem!
Füttyöt fuvints a réteken!
Az égen tűzpiros kalap,
nem is kalap, mert az a Nap.
Táncold körül hát hujjogatván,
szökkenj magasba, gyere, kislány!

Két nyulacska elindult
játszani.
Szeretnének a fűben
látszani.
Tulipánra találtak,
tanakodni megálltak,
kiált mind a kettő:
„Hazavisszük anyánknak!”

Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
ázik rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s réten a kiscsikó –
Szeszélyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva,
aj, Április, tavasz bolondja!

Haragos egekből
ömlik szakadatlan,
felleget kísérve
egy-egy villám csattan.
Kutyamája felhők!
Két kismadár ázik.
Ernyő alatt futnak
az esőn hazáig.

Ha Május betoppan, a zöld:
csupádon-csupa fütty a föld.
Dolgára indul nagy sereg,
a munka, mint az üst, pezseg.
Fejét a búza fölveti,
orrunk virágszaggal teli.
Elfeledjük a téli álmot,
fölszippantanánk a világot!

Csiperke csámpás kicsi mackó,
mindig a réten járó.
Bocsok között is csuda-apró,
mancsában mégis háló!
Vadászni indult lopakodva,
lepkéket űzni a réten.
Kiált Csiperke: „Haja-hoppla!
Elszállt! Ez aztán szégyen!”

Június lassan érkezik,
sok gyerek várja őt pedig,
mert véget ér az iskola,
fürgén szabadba hát, nosza!
Ahány gyerek, mind napra fut,
játékra csábít minden út,
hívogatón libeg a lepke,
eztán eltűnik az egekbe.

Aj, de ici-pici tó!
Kiskacsákat ringató.
Aj, de ici-pici ház!
Két csöpp fának magyaráz.
De a két fa
nem felel!
A háznak a pici tóból
kiskacsaháp felesel.

Június almát gurigál,
az alma gyerekkézbe száll,
gyerekfog jót beleharap –
Nevetőn bámulja a Nap.
Mert az almát ő érleli,
héja a fényével teli.
Herseg az alma, íze édes,
nemcsak az eszi, aki éhes.

Nagyfülű Balambér
megy vakációra,
fölpattan egy ócska
öreg autóra.
Megy a Balatonra,
döcög Aligáig,
de hiába nézdel,
még semmi se látszik.

Augusztus egy igen merész
oroszlánfejű tengerész.
Pipája kukoricaszár,
boglyos szakálla napsugár.
Két karja kaszálva suhint,
nagy szája tűzcsóvát fuvint,
hogy forrván fölforr a tavacska,
úsztában megsül a halacska.

Kiskacsa úszik,
medvebocs vele,
alattuk a tó fenékig
vízzel van tele!
Ha víz nem volna,
nem lenne a tó,
ami hosszába-keresztbe
átalúszható.

A körte már Szeptemberé –
Hulldos a levél lefelé,
a nyár búcsúzva integet,
maradna még, de nem lehet.
Sziszegő csöpp szél születik,
eső jön, s nyakunkba esik,
harcol a Nap még, de nem győzi,
mivelhogy az ereje őszi.

Zene, zene, víg zene!
Ez szeptember elseje!
Ahány iskola: nyílik,
s gyerekzsivajjal tele.
Zene, zene, víg zene!
Víg a gyerekek élete:
hoppsza, egyre! hoppsza, kettőre!
Feje tudással tele.

Október lilaingesen
bukdácsol kinn a földeken,
vágyik az őszi kertekig,
odáig elsettenkedik.
A körmét fújja vacogón,
nem töpreng a tavalyi hón,
mert már az újat érzi bőre –
Köszöntget a gazégetőkre.

Micsináltál, róka?
Szőlőt loptál?
Szüretelők zsivajából
eliszkoltál?
Edd meg a szőlőt,
fussál messze!
Hogyha elérnek,
kapsz a fejedre!

November madarat ijeszt –
Ha egy felé száll, félni kezd,
mert kitárt karján rongy lobog.
Csak a kisfecskék boldogok,
hogy délre mentek, messzire,
majdnem a világ végire.
Gólya, seregély s más is elment,
hadd lássanak egy kicsit tengert.

Vetett puha ágyban
mackó aluszik.
Föl ne ébresszétek
jövő tavaszig.
Álmában egy rocska
mézzel van teli,
száját nyalogatva
nyeli, csak nyeli!

Testvérei közt az öreg
December – fagy nem töri meg!
Ha hull a hó, vígan repes:
„Hóembert gyúrni érdemes!”
Répa az orra, szeme szén,
és mi a kalap a fején?
Piros fazék, csáléra álló,
hát kedve mindig csicsonkázó.

Három napja hull a hó,
sítalpat köt Télapó!
Munkát vállalt, jó sokat:
fenyőfákat válogat.
Lerázza a havat róla,
és cukorral cicomázza.
Körbejárja a világot,
mert igen sok gyerek várja.

Végh György: Virághozó április



Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél, itt a tavasz,
minden bokor újra éled,
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál-
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja-
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.



My Banners

Topplista

blog Katt a képre ha tetszett és kérlek szavazz a blogra . Köszönöm!
lap tetejére
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...