Eleget tudok már a gyászról,
Hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet.
Csak megtanulsz élni a tátongó űrrel,
Amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Kell rád emlékeznem, most és mindörökké,
Nem lehetsz már velem soha-soha többé
Elmentél most tőlem, örökre elhagytál,
A sors akaratából egy szép emlék vagy már.
Mit tegyek nélküled, oh, mondd, hová legyek?
Hisz helyedbe már soha semmit sem tehetek!
De én várni foglak, várni, amíg élek,
Erőt ad majd nékem a reményt keltő lélek.
Testetlen alakban itt leszel köröttem,
Vigyázó szellemed őrködik fölöttem.
Nem feledlek soha, ezt ígérem Neked!
Búra hajlott lelkem mindig egy lesz veled.
Bocsásd meg bűneim, s fogadd búcsúszavam,
És örökkön-örökké hallgasd hívó szavam.
Tekints rám az égből, vigyázzad léptemet,
Vigasztald még egyszer, csak egyszer a szívemet.
Legyen rajtam mindég vigyázó, szemed,
Pihenj békességben, míg ott nem leszek Veled!
Elmentél, mielőtt felkel a nap,
Nem érinthette napfény sápadt arcodat.
Elcsitult a madárzaj, a fák hallgatnak,
Mélységes űr maradt utánad.
Elmentél oda, ahol minden végtelen,
Fájdalmat hagytál itt a lelkemben.
Nem nyílik már szemedben fényvirág,
Hangod sem hallom többé már. Könnyeim gyászolnak,
Ajkamon fájdalmas dal kél, viszi, röpíti utánad a szél.
Akiknek valaha fontos voltál, azoknak fontos vagy ma is.
Akik valaha szerettek , azok szeretnek ma is.
És azért, mert nem látunk még gondolunk Rád,
Érezzük, hogy itt vagy......
És itt leszel.......
Egészen közel......
A szívünkben!
Nehéz elfogadni, mi a világot jelentette nem rég.
Az mára nem más, mint féltve őrzött emlék.
Hiányodat elviselni nem megy oly könnyen.
Akárhányszor rád gondolok, kicsordul a könnyem.
Most csend van, újra sötétben állok.
Fénysugarat már csak álmaimban látok.
A jót, mi köztünk volt, ne felejtsd el kérlek,
Mert a távolból szeretlek én Téged!
Valahol az égen van egy fényes csillag,
Iránytűje lehet a mesés angyaloknak.
Hogy merre is van, azt senki sem tudja,
De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla.
Mesélik még azt is, ha távozik egy élet,
Születik egy angyal, s benne újra él a lélek.
Mert angyalok leszünk, csak még nem tudunk róla,
De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva.
Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,
Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk.
Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk,
Kiket egyedül hagytunk a Földön, de innen fentről látunk.
Látjuk azt, mikor a temetőbe mennek,
S sírunkra egy-egy virágot letesznek.
Könnybe lábad szemünk, ha könnyeiket látjuk,
De innen fentről vigyázunk majd rájuk.
Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél, nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat, az emlékek csendben fájnak.
Égő könnycsepp, mondd meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése