Sárközi György: November

Sárközi György: November

Több már a fák alján a lomb,

mint fönt a görbe ágakon.

Mintha bíbor-arany ruhájuk

ledobnák haldokló királyok

s állnának csontra-bőrre vált

tagokkal, várván a halált.

A nap felhők között úszik,

tengerentúlra utazik,

kivándorol, menekül innen,

hol lassan veszni indul minden,

keres magának jobb hazát,

odacsempészi aranyát.

Ősz vicsorog rám, messzeküld.

"Meghalsz, ha el nem menekülsz!"

Csikorgó szelek noszogatnak,

bekopognak, remeg az ablak.

De én csak állok, mint a fák,

kopaszon várom a halált.

Áprily Lajos: Októberi séta

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.



Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.



Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.



De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.


Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.

Juhász Gyula: Vértanúink

Juhász Gyula: Vértanúink

1918. október 6.

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke földalol:

E nagy napon, hol emlék s béke leng,

A bús bitókra hittel nézzetek!

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,

Minden napoknál szebb és szabadabb!

A nap, melyért mi vérben esve el,

Nyugodtan haltunk ama reggelen.

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,

Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

Hisz onnan árad, új világ felett,

Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

Szabadság minden népnek, aki él

S halni tudott egy megváltó hitér,

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen

Mások szabad prédája, becstelen.

Testvériség, mely át világokon

Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

Ó magyarok, ti élő magyarok,

A halhatatlan élet úgy ragyog

Rátok, ha az egekbe lobogón

Igazság leng a lobogótokon,

Az Igazság, mely tegnap még halott,

Világ bírájaként föltámadott.

A népek szent szövetségébe ti

Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

A föld alól, a magyar föld alól

A vértanúk szent lelke így dalol.