Nadányi Zoltán: Virágok

Nadányi Zoltán: Virágok
   
Tavasz, tavasz, virágok friss füvek közt.
Tegyétek félre a kést, a botot.
Füvek, virágok e két durva eszközt
nem szívelik, mert bántani szokott.

Bot és kés ellensége a virágnak,
kaszálja és nyesi vakon, vadul.
És ellensége az egész világnak,
mert emberekre is rászabadul.

Milyen kár, hogy a világ címerére
mégis odakerült és ottmaradt
a bot s a kés s az ember szíve-vére.
Fakó mezőben, Nap és Hold alatt.

Szebb volna ott, a világ címerében,
bot és kés helyett, mit megfest a vér,
szebb volna ott, keresztbe téve szépen,
két rózsaszál. Egy piros, egy fehér.

Tóth Árpád: Április

Tóth Árpád: Április

Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokáju, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegobe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!

Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes --
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengo, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!

Szunnyad még a tél-mezo,
Fáradt, vén paraszt,
Fuszakálla csendbe no,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellofésüvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?

S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge borü testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdo egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...

S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszketo, bibor varázs,
Vén kémény fala,
Lányszemszínu kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögu egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szonyegen.

S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyutt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...

Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsomnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!

Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam toled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Ó, tán akkor, míg a méz
Színu nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tuno nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...

1918

Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire!? Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok, ? ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.

Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek?
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibujtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!

Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irígyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.

Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,

hős példátokat, parányi rügyek?
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!