A boldogság hiedelem kérdése

Erasmus:

A boldogság

hiedelem kérdése

Tévedni nagy szerencsétlenség! — mon-

dogatjak. Dehogyis! Nem tévedni az igazi

szerencsétlenség. Vannak, akik azt állít-

ják, hogy a boldogság a tényektől függ.

De tévednek: attól függ, hogyan fogjuk

fel a tényeket. Mert az emberi élet oly

bonyolult és annyira homályos, hogy

tisztán szinte semmit sem látni. (Igy tarják

az ,,akadémikusok” is, a legkevésbé rá-

tarti bölcsek.) Végtére is úgy áll a dolog,

hogy az embert oly fából faragták, hogy

a látszat, a hamis jobban megragadja,

mint az igaz valóság.

Ha erre nézve bizonyítékot óhajtasz,

térj be egy templomba, mikor prédikál-

nak. Ha komoly a téma, a nyáj unat-

kozik, egyesek ásítoznak, mások meg

szunyókálnak is. Ha a szájaló (nyelvbot-

las volt csak, szavalót akartam mondani)

vénasszonyos mesébe kezd, az alvók

fölébrednek, es áhítattal hallgatják a

pásztor történetét. Innen ered, ha egy

szent alakját költői módon festik le,

vagyis körülötte több a mese, azt buz-

gobban tisztelik. Igy volt ez Szent

Györggyel, Szent Kristóffal, Szent

Borbálával — Szent Péter, Szent Pál és

Krisztus kárára.

Olcsón hozzájuthatunk a boldogság-

hoz. Hiedelmeket könnyen magáévá tesz

az ember. Olykor ezek adják az élet

legfőbb örömeit...

Mondjuk, valaki büdös sózott halat

eszik, míg mások meg a szagát sem áll-

ják, a halevőnek a bűz mégis ambróziá-

nak tűnik. Mi,hiányozhat neki hát a bol-

dogsághoz? És ha valakinek ritka rút

a felesége, de az ő szemében versenyre

kel a milói Vénusszal is, vajon neki mi

más jelentené a boldogságot?...

Nincs különbség balgák es bölcsek

között, vagy ha van, az a balgákat di-

cséri. Először is, mert a boldogság na-

gyon kevésbe kerül nekik: egy parányi

képzelőeröbe; másodszor pedig: gyönyö-

rüségüket számtalan emberrel képesek

megosztani.

Hamvas Béla:

A zöld filozófiája

Az emberi világ nagy szava: a szeretet...

Másik nagy szava: a boldogság. A bol-

dogság sohasem közös...

Mindenki a maga számára boldog,

ahogy mindenki a más számára szeret.

Ezért a boldogsággal a magány jár

együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A

magányos ember nem tudja, mit jelent

szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem

akar együtt élni. Eletének értéke: a bol-

dogság.

Persze a világ nem csak ezt a két

szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság

mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a

Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele

van nagy szavakkal, ahogy tele van

lelkekkel, és minden léleknek megvan a

maga nagy szava.

Az Első Lélek az érzésfölötti érzés-

ben él, abban az örömben és gyönyörű-

ségben, amely a legelső, s amely mé-

lyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a

szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a

szépség, a hatalom, mélyebb, mint a

béke — olyan mélyen van, hogy oda

könny nem ér le soha: a Boldogság ez,

amelyből az istenek születtek.

Elég, ha egy ember Beethoven IX.

szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-

ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az

ember arra gondol, bogy miképpen

rohannak ma a tőzsdére, színházba, köny-

vekért, mulatságba, sportba egyetlen

csöpp örömért. Elég, ha az ember el-

gondolja, hogy miképpen házasodnak,

szerelmesek, barátkoznak, harcolnak,

játszanak egy percnyi boldogságért. A

modern ember törekvése: öröm és bol-

dogság.

Schopenhauer:

Tanács

Hogy ne legyen nagyon boldogtalan az

ember, a legbiztosabb szer, ha nem kí-

vánja, bogy nagyon boldog legyen.

Montesquieu:

A boldogság embere

Rendszerint a vágyainkat követjük:

hegynek fel, völgybe le, ahová a szél

sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük

magunkat, miként a faág, amely (úszik

az árral. Hol szelíden, hol vadul — mindig

a viz természete szerint. Két nézet kö-

zött lebegünk: mindennap új szeszély!

Semmit sem akarunk szabadon, semmit

teljességgel, semmit állhatatosan. És ezt

nevezzük boldogságnak!.

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az

konnyű dolog volna; ámde boldogabbak

akarunk lenni a többieknél, s ez bizony

csaknem mindig nehéz, mert a többieket

boldogabbnak véljük annál, amilyenek

valójában.